Hírek
Mi nem álmodunk – futball mese

Mi nem álmodunk – futball mese

Történet a futball egyik utolsó csodájáról.

Mi nem álmodunk.

Emlékszem az elnökkel való első találkozásomra, amikor megérkeztem a Leicester Cityhez a nyáron. Leült velem és azt mondta, „Claudio, ez egy nagyon fontos év a klub számára. Nagyon fontos, hogy bent maradjunk a Premier League-ben. Biztonságban bent kell maradnunk.”

A válaszom az volt, „Oké, persze. Keményen fogunk dolgozni az edzéseken és megpróbáljuk ezt elérni.”

Negyven pont. Ez volt a cél. Ez volt minden, amire szükségünk volt, hogy az első osztályban maradjunk, hogy újabb szezonnal örvendeztessük meg szurkolóinkat a Premier League-ben.

Visszagondolva, nem is álmodtam arról, hogy ha Április 4.-én kinyitom az újságot, a Leicester City fog állni az élen 69 ponttal. Egy éve ezen a napon, a csapat a tabella alsó részében tanyázott.

Hihetetlen.

64 éves vagyok, szóval nem járok el sűrűn. A feleségem 40 éve velem van, ha szabadnapom van, próbálok hozzá közel maradni. Lemegyünk a tópartra a kis házikónkhoz, vagy ha kalandra vágyunk, megnézünk egy filmet. De az utóbbi időben, hallom ezt a zajt a világ minden tájáról. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Hallottam, hogy még Amerikából is lettek új szurkolóink.

Nektek azt mondom: Üdv a klubnál. Örülünk, hogy velünk vagytok. Azt akarom, hogy szerethessétek azt, ahogy játszunk, hogy szeressétek a játékosaimat, mert az ő utazásuk egy hihetetlen utazás.

Mára talán már hallottátok a nevüket. Játékosok, akik korábban túl kicsik, vagy túl lassúak voltak a nagyobb csapatokhoz. N’Golo Kanté. Jamie Vardy. Wes Morgan. Danny Drinkwater. Riyad Mahrez. Amikor megérkeztem és az első edzésen megláttam a játékosok minőségét, tudtam, mennyire jók lehetnek.

Nos, tudtam, hogy van esélyünk a Premier League-ben maradni.

Ez a Kanté nevű, annyit futott, hogy azt gondoltam, el van rejtve egy csomag elem a nadrágjában. Soha nem hagyta abba a futást edzésen.

Azt kellett neki mondanom, „Hé, N’Golo, lassíts. Lassíts. Ne fuss folyton a labda után, rendben?”

Azt válaszolta, „Igen főnök. Igen, rendben!”

Tíz másodperc múlva azt láttam, már megint a labda után futkos.

Azt mondtam neki, „Egy napon azt fogom látni, hogy a saját beadásodra érkezve fogsz gólt fejelni.”

Ő egy hihetetlen játékos, de nem csak ő a kulcs. Nagyon sok a kulcsfontosságú játékos ebben a hihetetlen szezonban.

Jamie Vardy például. Ő nem labdarúgó. Ő egy fantasztikus versenyló. Szabadságra van szüksége a pályán. Azt szoktam mondani neki, „Szabadon mozoghatsz, amerre csak akarsz, de segítened kell nekünk, ha elveszítjük a labdát. Ez minden, amit kérek tőled. Ha elkezded letámadni az ellenfelet, a társaid követni fognak téged.”

Mielőtt az első meccsünket játszottuk a szezonban, azt mondtam a játékosoknak, „Azt akarom, hogy játsszatok a csapattársaitokért. Mi egy kis csapat vagyunk, szóval szívvel-lélekkel küzdenünk kell. Nem érdekel ki az ellenfél. Csak annyit kérek, hogy küzdjetek. Ha ők jobbak nálunk, oké, gratulálok. De ezt nekik be kell bizonyítaniuk.”

Fantasztikus bizsergés volt jelen a Leicesternél az első naptól fogva. Az elnöktől kezdve a játékosokon, a személyzeten át egészen a szurkolókig. Hihetetlen volt, amit éreztem. A King Power stadionban, valami fantasztikus energia volt.

A szurkolóink csak akkor énekeltek, mikor nálunk volt a labda? Ó, nem-nem! Ha nyomás alatt voltunk, a szurkolók átérezték fájdalmunkat és szívből énekeltek. Átérezték a játék bonyolultságát, vagy ha a játékosok szenvednek. Nagyon-nagyon közel voltak hozzánk.

Nagyon jól kezdtük a szezont. De a célunk, ismétlem, az volt, hogy elkerüljük a kiesést. Az első kilenc meccset megnyertük, de nagyon sok gólt kaptunk. 2-3 gólt kellett lőnünk, hogy megnyerjük a meccset. Ez nagyon zavart.

Minden meccs előtt azt mondtam,”Gyerünk srácok, gyerünk. Ne kapjunk gólt ma”

Mindig kaptunk gólt. Már mindenféle motivációt kipróbáltam.

Végezetül, a Crystal Palace elleni meccs előtt, azt mondtam, „Gyerünk fiúk! Meghívok mindenkit egy pizzára, ha ma nem kapunk gólt.”

Természetesen, aznap nem kaptunk gólt. 1-0 lett.

Álltam a szavamat és elvittem őket Peter Pizzériájába Leicester főterén. De volt egy meglepetésem számukra. Azt mondtam, „Mindenért meg kell dolgoznotok. A pizzáitokért is. Szóval saját magunk készítjük el.”

Fogtuk a tésztát, a sajtot és a szószt majd bementünk a konyhába. Feldobáltuk a saját pizzáinkat. Nagyon jó volt. Több szeletet is élvezettel elfogyasztottam. Mit is mondhatnék? Olasz vagyok. Imádom a pizzát és a tésztát.

Ezután, sok meccset hoztunk le kapott gól nélkül. Egy tucat meccset a pizza után, egészen pontosan. Azt hiszem ez nem véletlen.

Hat meccsünk van hátra, nincs más dolgunk, mint szívvel-lélekkel tovább harcolni. Ez egy kis klub, ami megmutatja a világnak, hogy elhatározással és lélekkel mennyit lehet fejlődni. Huszonhat játékos. Huszonhat különböző elme. De egy szív!

Csak néhány évvel ezelőtt, sokan a játékosaim közül alsóbb ligákban játszottak. Vardy egy gyárban dolgozott. Kanté a francia harmadik, Mahrez a francia negyedik osztályban játszott.

Most a bajnoki címért harcolunk. A Leicester szurkolók, akikkel az utcán találkozom, azt mondják álmodnak. Azt mondom nekik, „Oké, álmodjatok értünk. Mi nem álmodunk. Mi csak keményen dolgozunk.”

Nem számít mi történik a szezon végén, hiszem, hogy a történetünk fontos lesz minden futball szurkoló számára a világon. Reményt adhat sok fiatal játékosnak a nagyvilágban, akiknek azt mondták, nem vagy elég jó.

Azt mondhatják maguknak, „Hogy érhetek fel a csúcsra? Vardynak sikerült, Kanténak sikerült, talán nekem is sikerülhet.”

Mi szükséges, hogy felérj a csúcsra?

Nagy név? Nem.

Zsíros szerződés? Nem.

Csak járj nyitott elmével, nyitott szívvel, feltöltött elemekkel, és engedd szabadjára mindezt.

Ki tudja, talán a szezon végén, két pizza partit is rendezhetünk….

Claudio Ranieri

eredeti cikk: http://www.theplayerstribune.com/claudio-ranieri-leicester-city-premier-league/

Comments

comments

About Hasy

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Scroll To Top
shared on wplocker.com