Hírek
Hamarosan indul az FM17 Klánliga!

Hamarosan indul az FM17 Klánliga!

FM17 Klánliga beharagozó

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül, a magyar FM közösség legnagyobb és legrangosabb online csapat versenysorozata, az FM Klánliga.

Akik az elmúlt években figyelemmel követték a Klánligát – esetleg résztvevői lehettek -, tudják hogy miről is van szó, akik viszont most hallanak először a Klánligáról, számukra az alábbiakban ismertetjük a versenyt.

Nagyon fontos: mivel ez egy online versenysorozat, így csak EREDETI Football Manager 2017-el rendelkező managerek tudnak részt venni rajta.

A Klánliga a magyar FM közösség legrangosabb online csapat versenye.

Itt nem egyének hanem csapatok küzdenek egymással a végső győzelemért és az azzal járó dicsőségért.
A versenysorozat formátuma egy bajnoksághoz hasonló, azaz minden csapat játszik mindenkivel (a résztvevő csapatok létszámától függően kétszer, háromszor vagy négyszer), ezt követően alakul ki a Klánliga végső sorrendje.


Az FM16 Klánliga végeredménye

Egy Klánliga mérkőzésen, minden csapat öt managert küld pályára, akik egymás ellen játszanak (nyilván mindenki „csak” egy-egy ellenféllel játszik). Minden csapatnak szüksége van egy vezetőre (leader), aki meghatározza az adott mérkőzés öt kezdőjét, ebből kifolyólag minden csapat minimum öt tagból kell hogy álljon (a maximum szám nincs meghatározva).

Egy FM 16 Klánliga mérkőzés párosításának a képe

Az ellenfelek – egy előre meghatározott időpontot követően – a hivatalos FM17 kalapokból csapatokat választanak, majd két mérkőzést játszanak a választott csapatokkal. A két mérkőzés eredménye NEM összesítve számít, hanem külön-külön. A győzelem 2, a döntetlen 1, a vereség 0 pontot hoz minden csapat konyhájára, tehát egy manager – a csapatának – maximum 4 pontot szerezhet (két győzelem esetén). Azt követően, hogy mind az öt egyéni párharc lebonyolításra került, látni fogjuk a két csapat mérkőzésének a végeredményét.


Egy FM16 Klánliga mérkőzés végeredményének a képe

Az FM17 Klánliga 2017. február 6-án, hétfőn veszi kezdetét a tervek szerint nyolc csapattal.

Minden forduló egy hétig tart, tehát minden résztvevőnek egy hete lesz arra, hogy egyeztessen az ellenfelével és lejátssza az adott mérkőzést.

A Klánliga időbeosztása 8 résztvevő csapat esetén a következő:


A szervezők az időpontváltozások, módosítások jogát fenntartják!

 


Az FM17 Klánliga csapatai

Akik szeretnének jelentkezni az FM17 Klánligára, azok megtehetik a Klánliga facebook csoportjába való jelentkezéssel (a lenti linkre kattintva) és/vagy az FM 17 Klánliga szervezőiénél.

Az OUTLAWS és a TROLLS is keres még tagokat csapatukba!
JELENTKEZZETEK BÁTRAN!

Minden egyéb információt, segítséget megkaptok a Facebook csoportban.

Link: FM17 Klánliga facebook csoport

Hivatalos FM17 kalapok: KLIKK IDE

Szervezők: Pisti & Ricsi

 

Azoknak akik szeretnek szemezgetni a statisztikák között… íme az FM14, és az FM15 Klánligát összefoglaló cikkek

FM14 Klánliga összefoglaló: http://footballmanager.hu/?p=4782

FM15 Klánliga összefoglaló: http://footballmanager.hu/?p=6749

Comments

comments

About hipohondra

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Scroll To Top
shared on wplocker.com