Hírek
FM18 Kalapok – Szavazás végeredménye

FM18 Kalapok – Szavazás végeredménye

FM18 Kalapok – Szavazás végeredménye

Az idei szezonban az online játékosok számára 6 kalap áll majd rendelkezésére, kalaponként 7 csapattal.

Mint minden évben, úgy idén is volt beleszólásotok a kalapok kialakításába, hiszen minden kalap 8 csapatottal indult útnak, a Ti feladatotok pedig az volt, hogy minden kalapból szavazzátok meg azt a csapatot, akit nem szereztnétek látni az adott kalapban. Mindenkinek köszönjük, aki szavazott, és akkor lássuk hát a szavazás eredményét.

A kalap

Az A kalapban nyolc egészen kiemelkedő csapatot találhattunk, de egynek vesznie kellett… A szavazók 32%-a (21 szavazat) szerint a Manchester Citynek nincs helye ebben a kalapban. Az Arsenal is elég közel került a kieséshez, de végül megmenekűltek az Ágyúsok. Két csapat (Bayern München és a Juventus) sem kapott szavazatot.

Az FM18-as szezon A kalapja:

 Arsenal
 Atletico Madrid
 Barcelona
 Bayern München
Juventus
 Manchester United
 Real Madrid

 

B kalap

A B kalapból, az AS Roma személyében talán a leggyengébb láncszem hullot ki. A szavazók 30%-a is így gondolta. Meglepő hogy további 21% a PSG-t nem szerette volna a kalapban látni… kicsit fúrcsa, de a Tottenham nem kapott szavazatot.

Az FM18-as szezon B kalapja:

 Chelsea
 Internazionale
 Liverpool
 Milan
 Napoli
 Paris Saint-Germain
 Tottenham Hotspur

 

C kalap

A C kalap kiválasztottja a Benfica lett. A szavazók 31%-a szerint nincs helye ebben a kalapban a portugál bajnoknak. A Southampon-t és a Leicester City-t is sokan ki akarták szórni… a Lazio egyetlen szavazatot sem kapott.

Az FM18-as szezon C kalapja:

 Monaco
 Sevilla
 Lazio
 Leicester City
 Dortmund
 Southampton
 Everton

 

D kalap

A D kalap leggyengébb láncszemének a Beşiktaş bizonyúlt. A szavazók 48%-a szerint nincs helye ebben a kalapban a török bajnoknak. A Real Sociedadnak esélye sem volt a maga kis 22%-val.

Az FM18-as szezon D kalapja:

 Atheltic Bilbao
 Leverkusen
 Porto
 Real Sociedad
 Sporting
 Schalke
 Villarreal

 

E kalap

Az E kalap kiszavazott csapat a CSKA Moscow lett. A szavazók 42%-a szerint a CSKA-nak nincs helye ebben a kalapban. Talán a CSKA volt a legdominánsabb kieső, hiszen a második helyezett Torino csupán 9 szavazatot kapott.

Az FM18-as szezon E kalapja:

 Celta Vigo
 Fenerbahçe
 Hoffenheim
 Torino
 Valencia
 Wolfsburg
 Zenit St. Petersburg

 

F kalap

Az F kalapból a Fiorentina került ki. A szavazók 28%-a szerint a violáknak nincs helye ebben a kalapban. A Sassuolo 14 szavazatával csak második lett…

Az FM18-as szezon F kalapja:

 Borussia Mönchengladbach
 Celtic
 Newcastle United
 Olympique de Marseille
 Olympique Lyonnais
 Sassuolo
 Shakhtar Donetsk

 

FM13-18 Kalapok csapatai – Statisztika

Az elmúlt öt szezon során (illetve az idei szezont is beleszámítva) rengeteg csapat szerepelt az online versenzsorozatokban használt kalapokban. De biztos kevesen tudják, hogy pontosan hány csapatról van szó… hát akkor lássuk…

Az idei négy újonccal (Real Sociedad, Sporting, Celta Vigo és a Sassuolo) együtt már 108 csapattnál járunk… ezt a 108 csapatot 21 nemzetből válogattuk ki. Legtöbbször angol csapat szerepelt a kalapokban (21 csapat, 62-szer).

A 108 csapat közül, csupán 15 olyan csapat volt, amelyik minden szezonban szerepelt a kalapokban, ezek a következők:

Barcelona
Bayern München
Bayer Leverkusen
Chelsea
Dortmund
Everton
Internazionale
Juventus
Liverpool
Manchester United
Milan
Newcastle United
Paris Saint-Germain
Real Madrid
Valencia

 

Nagy visszatérők (a tavalyi szezonhoz képest):

Arsenal
Atletico Madrid
Porto
Shakhtar Donetsk
Monaco
Napoli
Celtic
Sevilla

 

Nagy hiányzók (a tavalyi szezonhoz képest):

AS Roma
Beşiktaş
Boca Juniors
River Plate

 

Nagy hiányzók (sokadik szezon):

CSKA Moscow
Fiorentina
Manchester City
Benfica
Ajax
Anderlecht
Galatasaray

Azzal, hogy a Valencia idén az E kalapba került, ők lettek az első csapat,a melyik az elmúlt 6 szezon során négy különböző kalapban is szerepel.

FM18 Admin Team

Comments

comments

About Buff0n

Forza Bianconeri!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Scroll To Top
shared on wplocker.com