Hírek
Football Manager 2013 Szuperkupa – A DÖNTŐ

Football Manager 2013 Szuperkupa – A DÖNTŐ

A Football Manager 2013 megjelenését követően úgy döntöttünk, hogy magasabb szintre emeljük online versenyeztetést és belefogunk egy versenysorozatba, a Szuperkupába!

A Szuperkupa 9 online versenyt foglalt magában, 8 selejtezőt -minden selejtező győztes továbbjutott- és a nagydöntőt.

Röviden áttekintjük az egész sorozatot a selejtezőktől egészen a Döntőig!

SCkicsi

Ahogy a bevezetőben már olvashattátok  a Szuperkupát úgy terveztük, hogy selejtezők során lehessen kvalifikációt szerezni a nagydöntőre, pontosan 8 selejtezőt hirdettünk meg, kezdtük a sort a Kupagyőztesek Európa Kupája selejtezővel, melynek érdekessége az volt, hogy csak olyan csapatokkal lehetett harcba szállni, amelyek nyertek KEK-et. Ezt a kupát Gaszton Elek nyerte és így ő kvalifikálta magát először a Szuperkupába.

Második online kupát a legnagyobb Football Manageres facebookos közösség, az FMKockák alapítói szervezték és bonyolították le, ahol Bánszegi Balázs diadalmaskodott és 6-ra csökkentette a még kiadó helyeket a Szuperkupában.

Harmadik online kupánk a már történelemmell rendelkező Magyar-kupa volt, melyet már harmadszorra hirdettünk meg, több mint 40 játékos jelentkezett rá, de a végső győzelmet Hőgyes Kristóf szerezte meg és lépett be harmadikként a Szuperkupa mezőnyébe.

Negyedik kupa egy úgynevezett Rapid-kupa volt, gyors lebonyolítás, rövid határidőkkel, ezt a versenyfutást Bergendi Szabolcs nyerte.

Az ötödik kupában csak kicsiny hazánk csapataira koncentráltunk, így lett az NB1-kupa, amit az akkoriban nagy szériát futó Galda Dávid nyert meg.

Derby-kupa nevet kapta a sorozat 6. kupája, itt megadott párharcokat kellett vívni a világ nagy rangadóit felelevenítve. Magas színvonal és sok érdekesség jellemezte a kupát, melyet végül Ric Dávid nyert meg egy Real Madrid vs Barcelona klasszikuson.

A hetedik kupa ismét az FMKockák csapatáé volt, még több érdekességet és még magasabb színvonalat értek el, felül tudták múlni az első kupájukat. Itt Jakab Zoltán lett a végső győztes és már csak egy hely volt kiadó a Szuperkupában.

Így stílusosan az Utolsó esély nevet kapta az utolsó selejtező. A kupa érdekessége az volt, hogy nem Versus módban játszottak a játékosok, hanem a régi jól bevált „offline” módban. A kupát lehet hogy éppen ezért egy régi motoros nyerte Lőre Attila személyében és ezzel ki is alakult a Szuperkupa mezőnye.

**********

Az első körben a játékosok a Team Hungary csapatát, azaz a Magyar Válogatottat irányítva küzdhettek meg egymással.

Íme az eredmények:

Jakab Zoltán1 vs Hőgyes Kristóf1

Jakab Zoltán 9-0-al jutott tovább a második körbe. Meggyőzően játszva 3 meccsen kivívta a továbbjutást 10-1-es gólkülönbséget produkálva.

Bergendi Szabolcs1 vs Bánszegi Balázs1

9-0 Balázsnak, könnyűnek tűnő 3 meccses győzelem, de mégsem volt az ilyen egyszerű, minden párharcban hátrányból kellett fordítania.

Gaszton Elek1vs Lőre Attila1

9-3-al jutott tovább Elek, az első két meccset nyerte, majd jött egy Attila győzelem, de nem tudott egyenlíteni, így Elek van ott a 2. körben.

Galda Dávid1 vs Ric Dávid1

9-0 Ric Dávidnak, 3 győzelem, 5-0-ás gólkülönbséggel, gólt sem kapva jutott tovább.

**********

Négyen maradtak, így az elődöntőkkel folytatódott a Szuperkupa. A csapat amellyel harcba kellett szállni a döntőért az Old Stars volt.

oldstars

Jakab Zoltán1vsRic Dávidelodonto

Jakab Zoltán 3 meccsen 3 győzelemmel, 7-3-as gólaránnyal múlta felül Ric Dávidot, így bejutott a Döntőbe!

Gaszton Elek1vsBánszegi Balázselodonto

A másik elődöntőn szintén “söprés” volt, 3 meccs 3 győzelem Gaszton Elek javára. 5-1-es gólarány.

**********

És el is érkeztünk a Szuperkupa döntőjéhez, amit picit részletesebben fogunk tárgyalni.

Nem mondok nagy okosságot, ha kijelentem, hogy a két legjobb játékos került egymással szembe (mit is írhatnék, ha egyszer ők ketten jutottak be a döntőbe), ahol a World XI csapat segítségével kellett megküzdeniük a győzelemért.

worldxi

Az első mérkőzésre Gaszton Elek pályaválasztásával került sor, ahol 1-1-es döntetlen született.

1

A mérkőzés összefoglalója:

Összesített állás: Gaszton Elek 1-1 Jakab Zoltán

A második meccsre a pályaválasztás felcserélődött, Jakab Zoltán volt hazai pályán és otthon is tartotta a 3 pontot.

5

A mérkőzés összefoglalója: a TV társaságok jogi vitái miatt sajnos nem készült felvétel a mérkőzésről.

Összesített állás: Gaszton Elek 1 – 4 Jakab Zoltán

A 3. mérkőzésen ismét Elek volt hazai pályán, létfontosságú volt számára, hogy begyűjtse a 3 pontot, mert ha nem, akkor szinte behozhatatlan hátrányba került volt Zolival szemben.

4

A mérkőzés összefoglalója: 

Összesített állás: Gaszton Elek 4-4 Jakab Zoltán (sőt még a gólarány is teljesen kiegyenlített 6-6 volt ebben a pillanatban)

Jött a 4. mérkőzés, otthon Jakab Zoli, vendég Gaszton Elek.

2

A mérkőzés összefoglalója: 

Összesített állás: Gaszton Elek 4-7 Jakab Zoltán

Elérkeztünk a döntő 5. mérkőzéséhez, ahol Eleknek hazai pályán nyernie kellett ahhoz, hogy életben tartsa Szuperkupa győzelmi esélyeit és kivívja a “hosszabbítást”, a 6. mérkőzést…

3

A mérkőzés összefoglalója: 

…ami nem sikerült neki, Jakab Zoltán győzni tudott idegenben és így az összesített állást 10-4-re módosította és ezzel az

Football Manager 2013 Online Szuperkupa Bajnoka Jakab Zoltán lett!!

A döntő két résztvevője nyilatkozott is nekünk, ezt olvashatjátok most:

Az ezüstérmes: Gaszton Elek

“Hát, rendkívül csalódott vagyok.. Mindig az a legfájdalmasabb, ha az ember a cél előtt bukik el. Nagyon készültem erre az összecsapásra, és talán ez volt a baj.. Nagyon eltaktikáztam, sajnos ez az én hibám volt. Illetve nem találtam a receptet Bale ellen, aki az ellenfél legjobbja volt..

Gratulálok Jakab Zolinak, aki kijelenthetjük, hogy megérdemelten nyert. De készüljön, mert FM14-ben személyemben biztos van már egy kihívója!

Szuperkupa, 14! Várlak nagyon!”

Az aranyérmes: Jakab Zoltán

“Eljött a várva várt pillanat. Szerver betöltve. Gaszton kolléga újja a continue gombon. Mehet. Hát indulásból jól belassultunk, mivel olyan mély volt a meritési lehetőség. hogy már ez fejtörést okozott. Végül az FM13-ban jól bevált módszert alkalmaztam. Szóval, kell 2 jó védő akik nem lassúak. Meg is van. Sweeper keeper mögéjük. Hmmm. Neuer és Casillas is ugyanolyan jó, utóbbi lett végül. Kell két jó VKP (meglátásom szerint FM13-ban szinte kötelező), na itt baj van, mert ezt a rész a Főnök Úr kissé elhanyagolta. Sebaj, Kompany védőből feltolva, mellé Toure, ketten megoldják. Na és a legfontosabb dolog FM13 ban. A bal oldalra kell egy Gareth Bale. De tényleg. A többieket már csak fel kellett dobigáni a pályára, a lényeg már megvolt. Idegenben kezdtünk. Első félidő semmi, se itt, se ott. Másodikra Messi sérült, le, Aguero fel, egyből jelenet, Aguero gól. Sajnos az ünneplést Marcelo elrontotta egy öngóllal. Sebaj, idegenben jó az X. Második meccs otthon. Röviden, Bale fieszta. Amúgy stat szerint is egyelőek voltak csapatok, nálam volt egy Balenyi különbség. A vége 4-1 ide. Na de mielőtt nagyon elszálltam volna, jött is a pofon, idegenben két gyors gól. Váltottam, nem jött be, visszakaptuk a 4-1-et. Ekkor 4-4 ponttal, 6-6 góllal álltunk. Kemény. Negyedik meccs. Messi és Bale megoldotta. Utóbbi gól és gólpasszok. Ekkor már számolgattam. Kikaphatok két góllal. Utolsó meccsre ezért taktikaváltás (a Tottenhames féle, a PL-es bajnokságból sokaknak ismerős lehet). Na és ki villogott megint? Bale. (ahogy a Főnök Úr is viccesen megjegyezte, az SI-s programozó tuti Tottenham szurkoló) Nem is kell cheat ehhez a játékhoz, csak le kell igazolni Balet. 🙂 Hát röviden ennyi volt. Most már kicsit higgadtabban nézem a dolgokat, de akkor körbetáncoltam a házat. 🙂 Köszönöm Gaszton kollégának az izgalmas játékot, Radics (Főnök) Úrnak pedig a nagyszerű szervezést. Egyúttal mindenkinek kivánok kellemes játékélményt az FM13-al és majd az FM14-el.”

 

Ezzel a cikkel az FM13 szezon lezárult, készülünk az FM14-es szezonra!

Football Manager 2014 Online Szuperkupa HAMAROSAN…!

 

 

 

Comments

comments

About gentdelbarca

One comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Scroll To Top
shared on wplocker.com