Hírek

Klánliga – Összefoglaló

Igen, – sajnos – befejeződött az FM 14 Klánliga, és azzal hogy az idei kiírás végéhez értünk, itt az ideje egy kiértékelő cikknek.

Féltávnál járva már megírtuk az első öt forduló eseményeit, most azzal párhuzamosan összefoglaljuk az azóta történteket.

Klánliga – Félévi összefoglaló: http://footballmanager.hu/?p=4270

A Klánliga első fele sem okozott csalódást, de bátran kijelenthetjük, hogy a retúr talán még jobb lett.

 

A táblázat –  A társadalmi szellem jegyében

Féltávnál még négy csapat volt 3 ponton belül, és a harc a bajnoki címért nagyon jónak igérkezett

Tablazat_05

Rögtön az elején – a 6. fordulóban – az akkori 1. (Strategy Killers) és 2. (Society Spirit) helyezett csapatok mérkőztek meg egymással. A párharc végén a Society Spirit örülhetett, hisz 14-6-ra nyertek az éllovas Strategy Killers ellen és sikerükkel felugrottak az első helyre. Az örömüket csak fokozta, hogy a riválisoknak nem sikerült jól a forduló, a Davids csak 10-10-es döntetlent játszott az Outlaws ellen, még a TeamGeist nagy meglepetésre 15-5-re alúlmaradt az utolsó helyezett Fuckin’ Walkers-el szemben.

Tablazat_06

A 7. fordulóban is láthattunk két nagy csatát, a listavezető Society Spirit fogadta az előző fordulóban bukdácsoló Davids-ot. És mint az előző fordulóban, most is a Society Spirit örülhetett, mivel 13-7-re felülmúlta ellenfelét, ráadásúl a forduló másik nagy csatáját, a Strategy Killers – TeamGeist mérkőzést, utóbbi csapat nyerte 12-8-ra. Az alsóházi csata – Fuckin’ Walkers – Outlaws – 10-10-es döntetlennel ért véget.

Tablazat_07

A 8. fordulóban a listavezető Society Spirit, az utolsó helyezett Outlaws-al csapott össze, melyet a Radics Zoli által vezetett csapat fölényesen, 18-2-ra nyert meg. A jó formában lévő Fuckin’ Walkers és a Klánliga második felében, pontot még nem szerő Strategy Killers párharca, 10-10-es döntetlennel ért véget. A Davids – TeamGeist mérkőzés 15-5-ös végeredményével, szinte biztossá vált, hogy két fordulóval a vége előtt már csak három csapat marad harcban a bajnoki címért, mivel a TeamGeist hat pontos lemaradása (főleg a negativ gólaránya) már behozhatatlannak tűnt.

Tablazat_08

A 9. forduló előtt egy dolog biztos volt, ha a Society Spirit le tudja győzni a nagyon nehéz helyzetben lévő TeamGeist-ot, akkor egy fordulóval a vége előtt már bajnoknak mondhatja magát. De a nyomás túl nagy volt, mivel a listvezető csak 10-10-es döntetlent ért el ( David Laslo lemondása után) a Baróczi Sanyi vezette csapat ellen. Tehát a Davids és a Strategy Killers még reménykedhetett, főleg annak fényében, hogy mindkét csapat 11-9-re (előbbi a jó formában lévő Fuckin’ Walkers, utóbbi az utolsó helyezet Outlaws ellen) megnyerte a párharcát, és ezzel mindketten megközelitettek  három egységre a listavezető Society Spiritet.

Tablazat_09

Izgalmasnak igérkezett az utolsó, 10. forduló, mely előtt az esélyeket bővebben egy cikk formájában boncolgattuk.

FM 14 Klánliga – Esélyek az utolsó forduló előtt: http://footballmanager.hu/?p=4608

A Society Spiritnek, a bajnoki cím megszerzéséhez csak annyit kellett tegyen, hogy ne hibázzon a remeklő Fuckin’ Walkers ellen, a két üldőző csapat, a Davids és a Strategy Killers, csak egy csodában reménykedhetett, főleg annak fényében, hogy a két csapat egymás ellen játszott. És mint ahogy jól tudjuk, csodák pedig nincsenek. A Society Spirit nagyon csúnyán – 18-2-re – kiütötte a Fuckin’ Walkers-t, ezzel bebiztosítva az FM 14 Klánliga bajnoki címét. A Davids 14-6-os sikere, a Strategy Killers-el szemben, csak a második helyre volt elég. A Strategy Killers vereségével, megnyílt az ajtó a TeamGeist előtt, a dobogó harmadik foka felé, de ehez egy fölényes, 16 gólos sikerre let volna szükségük az Outlaws ellen. Ez nem sikerült, igaz nyertek, de “csak” 12-8-ra, így lemaradtak a dobogórol.

Tablazat_10

 

Tehát a végén a jobbik csapat örülehett, bíztak magukban és megküzdöttek a sikerért, amit bízonyít a Society Spirit csapat vezetőjének, Radics Zolinak, a félévi összefogalóban adott interjújának egy részlete:

“Szerk.: Amint látod négy csapat küzd a bajnoki cimért. Mit gondolsz, ki nyeri meg az idei Klánligát?

Zoli: A Strategy Killers nagyon jól indította a szezont, de az 5. fordulóban hibáztak, így 4 csapat 3 ponton belül van. Ebből a 4 csapatból bármelyik befuthat az első helyre, de ki merem jelenteni, hogy mi a végsőkig ott leszünk az aranyéremért folyó küzdelemben és remélem sikerülni is fog az első helyen végezni. Olyan izgalmas lesz a Liga, mint a Spanyol bajnokság végjátéka volt.”

Azzal hogy a Society Spirit megnyerte az FM Klánliga idei kiírását, megtartotta első helyét az FM klánliga örökranglistáján, ahol 28 lejátszott mérkőzésen, 49 pontot gyűjtött eddig. Az örökranglista második helyén az idén is második Davids található, 20 mérkőzésen, 43 szerzett ponttal. Őket, az idén nem induló Rising Generation követ.

 Klanliga_orokranglista

De lássuk mi is volt a Society Spirit sikerének kulcsa és hogy miért is megérdemelt az a bizonyos siker.

Négy Society Spirit-es a legjobb kilencben, az MVP rangsorban (ennél többet nem is kellene hogy írjunk… de mégis megtesszük ). Tény hogy a csapat vezetője – Radics Zoli – sokat cserélgette a kezdő ötöst, de a csapat két húzóembere (Lőre Attila és Menyhárt Dávid), mind a 10 fordulóban kedő volt… előbbi megnyerte az MVP listát, utóbbi a negyedik helyen végzett. Radics Zoli (6.) és Dán Endre (9.), 7-7 lejátszott fordulóval is az élemezőnyben  tudott végezni, természetesen a csapat többi tagja – Hiesz Peti, Hencz Balázs illetve Szilágyi László – is kivette a részét a sikerből.

Ezek alapján kijelenthetjük, hogy az a csapat nyerte meg a Klánliga idei kiírását, amelyiknél a legjobb volt az összetartás, a kommunikáció, a csapatmunka és a legfőbb képpen a taktika. Ez a Society Spirit. Gratulálunk!

Íme a Society Spirit csapat vezetőjének interjúja:

 Radics Zoltán (Society Spirit)

 Helyezés az MVP ranglistán: 6.

Pontok: 25
Játszott mérkőzések: 14
Győzelmek: 12
Döntetlenek: 1
Vereségek: 1
Szerzett gólok: 43
Kapott gólok: 9
Gólkülönbség: +34
MoM: 2x

FM 14 Klánliga mérkőzesei:

1. forduló: nem volt kezdő
2. forduló: vs Jakab Zoltán (Davids) 2-0, 1-0
3. forduló: nem volt kezdő
4. forduló: vs Laslo David (TeamGeist) 2-0, 3-0
5. forduló: vs Nagy János (Fuckin’ Walkers) 2-0, 1-0
6. forduló: vs Bergendi Szabolcs (Strategy Killers) 4-2, 5-0
7. forduló: nem volt kezdő
8. forduló: vs Fehér Sándor (Outlaws) 11-0, 2-1
9. forduló: vs Vido Dávid (TeamGeist) 1-3, 4-1
10. forduló: vs Kutasi Ferenc (Fuckin’ Walkers) 3-0, 2-2

Szerk: Köszönöm Zoli, hogy elfogadtad a felkérést az interjúra. Csapatod a Society Spirit az FM 14 Klánliga  győztese, amihez szeretnénk gratulálni! Hogy érzed magad, büszke vagy a teljesítményedre?

Zoli: Köszönöm a gratulációt az egész csapat nevében! Nagyon büszke vagyok minden egyes játékosra aki idén részt vett a küzdelemben, értem ez alatt azokat akik játszották a meccseket, illetve azokat akiknek bár nem volt meg eredetiben az FM14, de szurkoltak a klántársaknak! Őszintén megvallva, a saját teljesítményemre is büszke vagyok, soha nem voltam még ilyen jó mint idén, de ehhez hozzájárult az egész csapat, nagyon sokat segítettünk egymásnak.

A csapat 2007. március 15-én alapult és megszerezte első bajnoki címét, amire kimondhatatlanul büszke vagyok!!

Szerk: Féltávnál nem Ti vezettétek a Klánligát, mégis a végén a Scoiety Spirité a dicsőség. Minek volt köszönhető a verseny második felében nyújtott kitűnő teljesítményetek?

Zoli: Már az idény első felében is éreztük, hogy ez az idény a miénk lesz. Valamiért érezhető volt. Szerintem mi vettük a legkomolyabban a ligát és mi voltunk a legösszetartóbb csapat idén. Ez persze annak is köszönhető, hogy a csapat magja az előző idényben is együtt küzdött és ez sokat számít. Folyamatosan próbáltunk egymásnak segíteni, bíztattuk az éppen játszót, tehát a siker kulcsa egyértelműen a csapatszellem volt, ha már a nevünk Society Spirit, akkor a csapatszellemmel nem lehet hiba! 😀

Szerk: Így visszagondolva, melyik párharcotokat tartod a legnehezebbnek? Melyik csapat volt a legkeményebb ellenfeletek?

Zoli: Egyértelműen a TeamGeist csapata volt a legnagyobb falat számunkra. A 10 warból 7-et megnyertünk, 1 döntetlent és 2 vereséget értünk el, tehát összesen 3 waron nem szereztünk győzelmet és ebből 2 éppen a TeamGeist ellen volt.

Szerk: A Klánliga győzelem mellett, a Scoiety Spirit bezsebelte az MVP címet is, Lőre Attila jóvoltából. Mit gondolsz Attila teljesítményről?

Zoli: Attila fantasztikus teljesítményt nyújtott ebben a szezonban, de kiemelhetnék még jó pár játékost a csapatból és meg is teszem, hiszen ugyan úgy a diadal fontos kulcsfigurája volt: Menyhárt Dávid, Dán Endre, Hiesz Péter, Szilágyi László, Hencz Balázs is. De illik picit külön méltatni az MVP győztesét Attilát, aki már 2008 óta (ha jól emlékszem) játszik online az FM-el és ez alatt az idő alatt folyamatosan fejlődött, idén pedig kiérdemelten szerezte meg a Magyarország legjobb FM játékosa díjat!! Itt is szeretnék neki gratulálni!!

Szerk: Feltételezzük, hogy a következő kiírást sem hagyjátok ki és megpróbáljátok megvédeni a megszerzett trófeákat úgy csapatban szinten, mint egyénileg is.  Mik a terveid a következő kiírásra? Lesznek új igazolások?

Zoli: Mindenféleképpen szeretnénk jövőre is indulni a Magyar Klánligában, nagyon remélem, hogy lesz is liga, ez nagyban függ attól, hogy milyen lesz az FM15 online része, illetve hány magyar játékos vásárolja meg a játékot. Remélem sokan lesznek és ismét küzdhetünk egymás ellen a többiekkel.

Igazolásokról még korai beszélni, mint mondtam sok függ attól, hogy kik veszik meg a játékot, egy viszont biztos, nőni fog a klánban a Juventus szurkolók száma, aminek én kevésbé, Lőre Úr annál jobban örül. 😀 Nem értem, hogy lehet szeretni az olasz futballt…, na mindegy. 😀

Szerk: Amint az cikk is bemutatja az FM Klánliga idei kiírása nagyon jó lett. Szerinted miért ennyire élvezetes a Klánliga? Kérlek mondj pár szót, azoknak, akik nem tudják mi is ez, szerinted miért éri meg csapatot alapítani és csatlakozni a Klánligához?

Zoli: A Klánliga amellett, hogy nagyon jó egyéni kihívás, egyben közösségépítő funkciót is ellát. Mindenki szeret tartozni valahova és ha ezt egy olyan klánban éri el ahol olyan emberekkel küzdhet akiket kedvel, akkor a liga el is érte nemes célját. Jó küzdeni a többiekért és jó látni ha a csapattárs nyer. Jó érzés valaminek a részesének lenni.

Szerk: Zoli, köszönöm szépen hogy a rendelkezésemre áltál és válaszoltál a kérdésekre. További sok sikert kivánok Neked és a csapatodnak.

 

MVP ranglista – A keménymag megmaradt

Féltávnal is nagyon szoros volt az MVP ranglista élmezőnye és akik akkor az elején voltak, azok ott is maradtak a végéig…

MVP_05

Az utolsó forduló előtt még öt résztvevő (Lőre Attila, Bánszegi “Balage” Balázs, Váradi Attila, Ádám Norbert és Bujdosó Sándor) volt esélyes az MVP cím elhódítására (amiről a fentebb említett cikkben már írtunk)

 MVP cim harc_1

FM 14 Klánliga – Esélyek az utolsó forduló előtt: http://footballmanager.hu/?p=4608

A végén Klánliga győztes Society Spirit nem csak a csapat trófeának örülhetett a végén. Tíz forduló után Lőre Attila bizonyult a legjobbnak a résztvevők közül és ezzel MVP cím győztesnek mondhatja magát és egyben kvalifikáltat a Szuperkupa döntőre is, ahol a tét nem kevesebb mint egy eredeti Football Manager 2015, a footballmanager.hu felajánlásából.

Ha megnézzük a táblázatot, láthatjuk, hogy Attila teljesen megérdemelve lett az MVP cím birtokosa. Legtöbbször Attila örülhetett győzelmnek – holtversenyben az MVP lista második helyezettjével, Váradi Attilával – számszerint 14-szer. Legkevesebbszer (csak kétszer) is Lőre kolléga hagyta el a pályát vesztesen. Ezek után nem meglepő, hogy a legtöbb találatot (49) is Attila szerezte. A legkevesebb gólt, a Society Spirit vezetője, Radics Zoli kapta, 14 mérkőzésen, mindössze  9-szer vették be a kapuját.

 MVP_10

MVP cim harc_2

Ime az MVP ranglista győztesének interjúja:

Lőre Attila (Society Spirit)

Helyezés az MVP ranglistán: 1.
Pontok: 32
Játszott mérkőzések: 20
Győzelmek: 14
Döntetlenek: 4
Vereségek: 2
Szerzett gólok: 49
Kapott gólok: 23
Gólkülönbség: +26
MoM: –

FM 14 Klánliga mérkőzesei:

1. forduló: vs Sánta Tamás (Strategy Killers) 3-0, 2-1
2. forduló: vs Ric Dávid (Davids) 2-1, 3-4
3. forduló: vs Bognár Árpád (Outlaws) 2-2, 4-1
4. forduló: vs Stróbl Zoltán (TeamGeist) 3-1, 1-1
5. forduló: vs Molnár Máté (Fuckin’ Walkers) 3-0, 1-0
6. forduló: vs Sánta Tamás (Strategy Killers) 0-1, 1-0
7. forduló: vs Ric Dávid (Davids) 1-1, 4-1
8. forduló: vs Forró Csaba (Outlaws) 2-0, 4-1
9. forduló: vs Havasi Ádám (TeamGeist) 2-2, 5-3
10. forduló: vs Bujdosó Sándor (Fuckin’ Walkers) 3-2, 3-1

Szerk: Köszönöm Attila, hogy elfogadtad a felkérést az interjúra. Te vagy az FM 14 Klánliga MVP cimének a győztese, amihez szeretnénk gratulálni! Hogy érzed magad, büszke vagy a teljesítményedre?

Attila: Nagyon örülök neki, hogy megszereztem ezt a címet, több okból is. Egyrészt talán mondhatom, hogy ez a legnagyobb egyéni siker amit elértem az online fm karrierem alatt, másrészt ezáltal kvalifikáltam magam a szuperkupára is ahol megmérkőzhetek a legjobbakkal, de legjobban annak örülök, hogy a jó teljesítménnyel én is hozzájárulhattam a Society Spirit történetének első klánliga győzelméhez!

Szerk: Féltávnál nem Te vezetted az MVP listát, mégis a végén Tied a dicsőség. Minek volt köszönhető a verseny második felében nyújtott kitűnő teljesítményed?

Attila: Féltávnál is közel voltam a tűzhöz, de valami még hiányzott. Egy stabilan működő, kiforrott taktika. A szezon második felére ezt sikerült megformálnom köszönhetően a barátaimmal játszott offline/és online megmérettetéseknek, és a klánunkon belüli taktikai eszmecseréknek! Ez, és a csapatok alaposabb megismerése hozzásegített ahhoz, hogy stabil teljesítményt nyújtsak a szezon végéig, és szépen fokozatosan gyarapítsam a saját, és klánom pontjait is.

Szerk: Igy visszagondolva, melyik párharcodat tartod a legnehezebbnek? Ki volt a legkeményebb ellenfeled?

Attila: Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Sok kemény meccset játszottam, nagyon sok kiváló játékossal, de most emlékeimben mindenképp az utolsó forduló emléke él legtisztábban. Az első meccsemen 0-2-vel fordultam rá a második félidőre annak tudatában, hogy ha pontot vesztek szinte biztosan búcsút inthetek az MVP címnek. A meccset végül az egyik támadó taktikámmal sikerült megfordítanom, de egészen a végéig kellett izgulnom a győzelemért. Bár a második meccs viszonylag sima volt, a tét súlya miatt azt is végigizgultam. Ez mindenképp egy emlékezetes összecsapás marad a számomra.

Szerk: Csapatod, a Society Spirit megnyerte az FM 14 Klánligát? Mit gondolsz az elért teljesítményről?

Attila: A klánliga megnyerése óriási dolog. Minden játékosunk nagyon sokat tett érte, de szeretném kiemelni a csapatkapitányunkat Radics Zolit. Az, ahogy összerakta a csapatot, motivált minket, vezette az ellenfél statisztikákat és nem utolsó sorban amilyen teljesítményt nyújtott a pályán egészen kiváló volt. A csapat többi játékosáról elég ha csak annyit mondok: úgy nyertem MVP címet, hogy egyszer sem voltam meccs embere. Ez pedig csak úgy fordulhat elő, ha ilyen remek csapattársaid vannak!

Szerk: Feltételezzük, hogy a következő kiírást sem hagyod ki és megpróbálod megvédeni a megszerzett trófeákat úgy csapatban szinten, mint egyénileg is.  Mik a terveid a következő kiírásra?

Attila: Ha minden jól megy, itt leszek a következő sorozat alatt is. A magam részéről semmiképp sem hagynám ki! Terveim nincsenek, egyszerűen csak szeretném élvezni a játékot úgy ahogy eddig. Remélem jövőre is megmarad ez a népes online brigád /esetleg tovább gyarapodik/ és folytathatjuk a csatázásokat!

Szerk: Amint az cikk is bemutatja az FM Klánliga idei kiírása nagyon jó lett. Szerinted miért ennyire élvezetes a Klánliga? Kérlek mondj pár szót, azoknak, akik nem tudják mi is ez, szerinted miért éri meg csapatot alapítani és csatlakozni a Klánligához?

Attila: Ami nekem nagyon tetszik a klánligában, az a közösség és a folyamatos megmérettetések. Bárkinek bátran ajánlom aki szereti a játékot, szeretne egy jó csapat tagja lenni és összemérni az erejét más játékosokkal is!

Szerk: Atti, köszönöm szépen hogy a rendelkezésemre áltál és válaszoltál a kérdésekre. További sok sikert kivánok Neked és a csapatodnak.

 

Statisztika – A számok nem hazudnak, a legjobbak, itt is a legjobbak…

Az FM 14 Klánligában 300 párharcnak lehettünk szemtanúi, ezeken összesen 987 gól született, ami 3,29-es gólátlagot eredményezett. Tehát átlagban minden mérkőzésen született legalább három találat. Legtöbbször a Society Spirit ellenfelei szomorkodhattak, mivel a bajnok csapat szerezte a legtöbb gólt, számszerint 217-et. A második helyen holtversenyben a Davids és a Startegy Killers végzett, 170-170 találattal.  A legkevesebb kapott gólok listáját is a Society Spirit vezeti, az ellenfeleknek csupán 134-szer sikerült átjárjanak a Society Spirit jól megszervezett védelmének az eszén… a második helyen a Davids (148), a harmadikon a Startegy Killers (152) végzett.

Stats_111

Statisztika – 1.-5. forduló (fent) és 6.-10. forduló (lent)

Rugott golok_2

Rugott golok_3

Statisztik – 1.-10. forduló

Golatlag_1_1 Golatlag_2 Golatlag_3

Gólok száma – 1.-5. forduló (balra), 6.-10. forduló (jobbra) és 1.-10. forduló (alul)

A mérkőzések 16,0%-a (a legtöbbször előforduló, számszerint 48 alkalommal) 2-1-es eredménnyel ért véget. A legtöbb gólt hozó mérkőzést az nyolcadik fordulóban – Bergendi Szabolcs – Nagy János 11-2 – láthattunk. A legnagyobb gólkülönbségű mérkőzés a bajnok csapat vezetőjének, Radics Zolinak a nevéhez fűződik – ugyancsak a nyolcadik fordulóban -, aki nem sajnálta ellenfelét, Fehér Sándort és egy megsemmisítő 11-0-val küldte le a pályáról… A kevés – számszerint 10 – alkalommal előforduló gól nélküli döntetlen, és az hogy a mérkőzések kereken 60,0%-án legalább három – vagy több – gól született, arra enged következtetni, hogy a Klánliga résztevői jól kidolgozott támadó-taktikákat használtak.

Eredmenyek_1 Eredmenyek_2 Eredmenyek_3

Eredmények – 1.-5. forduló (balra), 6.-10. forduló (jobbra) és 1.-10. forduló (alul)

10317708_692081717511617_3205213772261053438_o

A legnagyobb gólarányú győzelem képe – Radics Zoli (Atheltic Bilbao) – Fehér Sándor (Benfica)

10511103_10152228705466074_6887756718150945084_n

A legtöbb gólt hozó mérkőzés képe – Bergendi Szabolcs (Dortmund) – Nagy János (PSG)

A mérkőzések – Tarol az Everton és a Newcastle…

Figyelem: Mielőtt bárki neki kezd elolvasni a lenti statisztikát, szeretnék figyelmeztetni Mindenkit, hogy a lentebb található adatok kizárólag informatív jellegüek. Az egyes csapatokkal elért eredményekért, kizárólag az FM 14 Klánligában résztvevő managerek és azok taktikái a felelsősek, tehát semmit nem szabad kézpénznek venni. Mindenki a saját felelősségére válasszon csapatot a táblázatban feltüntetett eredmények alapján. A footballmanager.hu stábja, semmilyen felelősséget nem vállal az adatbázisból leszűrt  csapatválasztásokért. Kérünk mindenkit jól gondolja meg, hogy a következő párharc során milyen csapatot választ. Az adatbázisban, nem teljes, mivel voltak olyan párharcok, ahol nem készült kép, sajnos egyik fél részéről sem.

Az eredményeket már láttuk, most itt az ideje megnézni azt is, hogy melyik kalapok és csapatok voltak a legnépszerűbbek az FM 14 Klánliga résztvevői között…

A kalap – El clásico mindenhol…

Talán nem meglepő, hogy az A kalap legnépszerűbb két csapata, a két spanyol gigász, a Barcelona és a Real Madrid voltak. Bár a két csapat kerete kiválló – mindkét csapattal, kitűnően lehet támadó focit játszani – a mérleg nyelve mégis a katalánok felé billent, nem is kicsit… minden szempontból a legjobb volt a Barca, 1,69-es rugott és 1,06-os kapott gólátlagjával az A kalap legjobb választásának bizonyult. A Real Madrid ettől messze elmaradva (1,39 kapott g.a. /1,67 rugott g.a.) teljesített. A kevésbé favorizált csapatok közül érdemes kiemelni a Bayern München-t, az egyetlen olyan csapatot – a már fentebb említett spanyol duó mellett – amelyik sikerült pozitív gólaránnyal zárja a Klánligát. A leggyengébb csapatnak – mégha a kerete nem is ezt mutatja – a Chelsea bizonyult, nagyon úgy tűnik, hogy akik a londoniakkal próbálkoztak, utólag nem örültek a válsztásuknak.

Csapatok_A

B kalap – A Klopp-i inspiráció…

Liverpool? Arsenal? Milan? PSG? Ugyan dehogy… Dortmund! Válaszolták a B kalapból szemezgető résztvevők, arra a kérdésre, hogy melyik csapatot kellene választani egy párharc során… Ha megnézzük a statisztikát, akkor rájövünk, hogy miért is. A BVB bizonyult a legjobb csapatnak a B kalapból, szinte minden téren… az egyetlen olyan csapat, amelyikkel több mint 100 gólt rugtak a résztvevők, a 2,53-as rugott gólátlaga pedig egyenesen félelmetes… bár a meccsenkénti 1,70-es kapott gólátlag, nem túl acélos, de ezzel együtt a sárga-feketék bizonyultakat e lgjobb választásnak… a két angol csapat – az Arsenal és a Liverpool – szinte teljesen egyformán – nem túl fényesen – teljesített,  ami pedig a Paris Saint-Germain-t illeti, sajnos a jóízlés határain belül nem tudunk nyilatkozni, ezért nem is tesszük meg… beszéljenek helyettünk az számok…

Csapatok_B

C kalap – BL döntőshöz méltó teljesítmény…

A C kalap „sztárcsapatai” egyértelműen az Atlético Madrid és az Everton voltak… két különböző csapat, de hasonló teljesítmény. A madridiak úgy teljesítettek, ahogy az várható volt, az Everton tűlszárnyalta önmagát… a mutatók mégis az utóbbi csapatot emelik ki. A kapott- és rugott gólátlaga is jobb a Liverpooliaknak, mint spanyol kalaptársuknak.  Választások terén még ott van a Tottenham- aminek nem igazán értjük a miértjét -, mivel az észak-londoniak kritikán alúl teljesítettek, amit az 54 mérkőzésen, 96 kapott gól is jól mutat. A Monaco (Falcao-val és Rodriguez-el együtt) is borzalmasan teljesített, nálunk látszik a védelem gyengesége, az összeszedett 40 gólon is. Érdekesség még, hogy a fent említett két csapatot leszámítva, a többi csapat negatív gólaránnyal teljesített.

Csapatok_C

D kalap – Magasan szállnak a szarkák…

A Newcastle United, harminc lejátszott mérkőzésből, csak hármat vesztett el…  ha ehez hozzátesszük a 79 rugott és 33 kapott gólt (+42-es gólarány), akkor nyilvánvalóvá válik hogy a fekete-fehérek teljesítettek a legjobban a D kalapból. Az egyetlen csapat aki nagyjából fel tudta venni a versenyt a szarkákkal, az Athletic Bilbao volt. A baszkok is kivállóan teljesítettek, amit a 2,61-es rugott gólátlag is hűen bizonyít. Óriási csalódás volt a két portugál csapat, a Benfica és a Porto. Mindkét csapat a tudása alatt teljesített szinte minden párharc során.

Csapatok_D

E kalap – Előítéletek a Keleti blokkal szemben? Avagy senki nem szereti a kis csapatokat…

Nem túl népszerű kalap volt az E betüvel ellátott kalap… a kevés párharc során is a Shaktar bizonyult a legjobbnak, ami érthető is, a kelet-ukrán csapat keretét elnézve. Kihívónak ott volt, a Lambo-imádás fellegvárának számító Dinamo Moszkova, de a kék-fehérek sem nagyon tudtak ellenállni az ukrán-brazil összefogásnak… mondjuk ez érthető is, hiszen Moszkovában megszokott, hogy a játékosok magukért játszanak…

Csapatok_E

Nos ennyi lett volna az FM 14 Kláliga tömör összefoglalója. Amint a fenti példa is mutatja, az FM Klánliga idei kiírása nagyon jól sikerült… volt itt intrika, izgalom, ármány és váratlan fordulatok, pont mint egy Dél-Amerikai szappanorperában és aki lemaradt róla, az sajnálhatja. Viszont jövőre is lesz FM Klánliga és azt megigérhetjük, hogy akkor sem fogunk gyanús állagú göröngyökkel gurigázni, tehát megéri velünk tartani az FM 15 Klánligába is… Találkozunk 2015-ben!

By Buffon

Comments

comments

One comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

Scroll To Top
shared on wplocker.com