Hírek
FM14 Online Szuperkupa

FM14 Online Szuperkupa

Véget ért a Football Manager 2014-es online szezon, méghozzá a Szuperkupa 2014 döntőjével.

Röviden összefoglaljuk mi is történt ebben az évben.

A 2013-as széria után (melynek győzteséről és magáról a Nagydöntőről ITT olvashattok) idén is elindítottuk a Szuperkupa sorozatot, immáron értelemszerűen Szuperkupa 2014 névvel.

A Szuperkupa 2014-be 8 lehetőség volt bejutni, 6 darab selejtező valamelyikének megnyerésével, vagy a Klánliga legjobb játékosaként, illetve az úgynevezett Vigaszágból.

A 6 selejtezőn és a Klánligán összesen több mint 100 játékos próbálkozott meg bekerülni a 8-as döntőbe, ami nagyon szép szám egy ilyen kis nemzetnél mint a Magyar. 🙂 Azaz több mint 100-an próbálták megnyerni a footballmanager.hu által felajánlott díjat, az eredeti Football Manager 2015-öt!

Nézzük is meg akkor, hogyan is alakult ki a 8-as Döntő!

7 játékos már ott volt a Döntőben (6 selejtező győztes, valamint a Klánliga MVP), a 8. játékosra vártunk, aki nem más, mint a Vigaszág győztese:

 

Vigaszág 2014

Vigaszág névsor

 

Elődöntők:

Budai Ricsi (McVerleck) vs Bujdosó Sándor (bujdiiii)

mcvbujd

Baróczi Sanyi (klasszis) vs Nagy János (Guba)

klasgub

Döntő:

Budai Ricsi (McVerleck) vs Baróczi Sanyi (klasszis)

klaszmeck

 

Budai Ricsi csatlakozott a legjobb 7 játékoshoz, így kialakult a 8-ak mezőnye akik küzdhetnek a végső győzelemért, a 2014 legjobb online játékosa címért!

 

Szuperkupa 2014

Szuperkupa résztvevők

 

Mielőtt elkezdődött a versengés, megkérdeztük a résztvevőket, hogy mit is várnak a Kupától:

Lőre Attila:Hol is kezdjem… Jó rég nem ültem már fm14 közelben. Lehet el is felejtettem, hogy kell játszani. Sőt biztos… De akármilyen furcsa is lesz, megpróbálom lekaparni a rozsdát a taktikákról, amik elvittek a döntőig. Túl hosszú volt az út idáig ahhoz, hogy könnyen adjam magam… Az ellenfelekről csak annyit, hogy “ezen a szinten már nincs könnyű ellenfél”! Mekkora közhely. De mégis igaz. Jó néhányukkal játszottam már online, és mindegyikről elmondhatom, hogy remek játékos. Mindenkinek meg kell küzdenie majd a végső győzelemért… Minden játékos társamnak sok szerencsét kívánok! Győzzön a legjobb! :)”

Oláh Tibor: “Nem látok sok esélyt a győzelemre, mert nagyon erősek akik ide bejutottak, a szerencse fog dönteni.

Baróczi Sanyi:Sziasztok! Szuperkupa döntő (!), milyen gyönyörű szó és milyen megtiszteltetés hogy részt vehetek. Itt vannak a legjobb magyar játékosok és valahogy én is közéjük csöppentem, azt hogy hogy azt nem tudom. Talán szerencse, de a szerencse nem tart ki mindig és ezért kíváncsi vagyok meddig tart ez a jó szereplés. Talán döntő… talán első meccs 😀 . Nagyon nagy izgalommal várom a megmérettetést. Elég kalandos volt az út idáig és elég göröngyös. Azt hiszem azt lehet mondani hogy a klánligán leszerepeltem, elég felemás eredményekkel zártam. Volt benne nagy zakó és nagy győzelem. Mindig kötélen táncoltak az idegeim. Egyet viszont ki kell emelnem, mindig színvonalas mérkőzések voltak ezek. Kicsiny országunkban ezekben a nehéz években is képesek vagyunk önfeledten játszani és élvezni a játékot úgy hogy a másikat is tiszteletben tartjuk. Elég nehéz ez valljuk be, de nekünk megy Nagyszerű selejtező sorozatokon vagyunk túl, nagyszerű pillanatokat éltünk meg. Magyar színvonalban azt hiszem jó edzők cseperedhetnek ki közülünk, hátha lesz pár szerencsés Taktikai háttér azt hiszem mindenkinél megvan és elég színes palettával. Térjünk rá a döntőre, nem akarok ennyit mellé beszélni. Izgulok, félek, remegek és minden más. Első Szuperkupám, első gondolatom azt volt mikor először hallottam erről hogy jó lenne bejutni de hát annyi jó játékos van és hogy én köztük? pont én? miért? A miértet nem tudom, de itt vagyok és most szeretnék bekerülni a második körbe… hátha sikerül. Aztán a következőbe az is hátha… és így tovább. Remélem mindenki jól fogja érezni magát és nagyszerű élményekkel gazdagodunk. Sok szerencsét mindenkinek, itt már el kell az is, hiszen a manager teljesítmény különbség itt már elenyésző, csak a stílus más Hajrá managerek!!! Hajrá magyarok!!! Végezetül szeretném megköszönni azoknak akik ezt a kupát lehetővé tették, csodálatos munkát végeztek. Köszönöm.

Bődi Balázs:Már el is feledkeztem róla, hogy kvalifikáltam magam a Szuperkupába 😀  Na jó nem, persze, emlékeztem rá. Az esélyekről röviden: nem tudom megítélni, hogy ki milyen erős, és hogy kinek van esélye a végső győzelemre, egy valakit viszont tudok, aki biztosan nem fog nyerni: ez pedig Én vagyok. Ha jól emlékszem június óta el sem indítottam az FM 2014-et, úgyhogy igazi felkészülés nélkül vágok majd neki a küzdelmeknek, ettől pedig nem is remélem túl nagy sikert. Majd megpróbálok improvizálni, és meglátjuk ez mire lesz elég.

Jakab Zoltán: Munkatársunk nem érte utol.

Ádám Norbert: Munkatársunk nem érte utol.

Sánta Tamás:Már az is csoda volt hogy megnyertem az első kupát (ahol azért kevesen indultunk és még kész se volt a játék) és hogy itt lehetek. Nem tartom magam esélyesnek,elvárásaim sincsenek játszok 1 jót és lesz ami lesz. a fődíj nem motivál hiszen már megvettem a játékot,remélem sokan követték/követik a példám!

Budai Ricsi: Munkatársunk nem érte utol.

 

Negyeddöntők:

Lőre Attila (Water) vs Oláh Tibor (tib78)

1

Baróczi Sanyi (klasszis) vs Bődi Balázs (JuveFan1897)

2

Jakab Zoltán (jaxika) vs Ádám Norbert (SirNorbo)

3

Sánta Tamás (itsuki) vs Budai Ricsi (McVerleck)

4

Elődöntők:

Lőre Attila (Water) vs Baróczi Sanyi (klasszis)

5

Jakab Zoltán (jaxika) vs Sánta Tamás (itsuki)

6

 Döntő!

Jakab Zoltán (jaxika) vs Lőre Attila (Water)

7

Röviden és velősen fogalmazva:

Jakab Zoltán sorozatban másodszor lett az Év legjobb online játékosa, megvédte 2013-as győzelmét!

Szuperkupa_gyoztes v2.1

Gratulálunk!!

 

És nem utolsó sorban a HÍR:

RÖVIDESEN INDUL A SZUPERKUPA 2015!!

 

Comments

comments

Comments are closed.

Scroll To Top
shared on wplocker.com